Hamarosan beindul az őszi partyszezon, amelynek afféle intrójaként kérésünkre egy “belsős”, a háttérben sok éve gyakorló promóterként dolgozó Popbitch (Kollektiva, Ghetto Bazaar) ad mélyebb betekintést a budapesti party-szcénába. Szó esik a fegyvertényekről éppúgy, mint a színtér árnyoldalairól, zenei és szervezői oldalról is. Az egyik fontos tanulság talán az lehet, hogy dj-pult mögötti slágerdobálózáson túl bizony létezik egy haladóbb, érettebb gondolkodású promóter/ DJ réteg Budapesten.

Azt a kijelentést hallottam, hogy Budapest olyan lehet most, mint Berlin 10 éve. Szerinted mit jelenthet ez, ha a parti kultúrára gondolunk?

Sajnos azt nem tudom, milyen volt Berlin tíz éve. Pár éve az ott a jellemző, hogy az emberek hajnali egy után érnek le a partiba, Budapesten szintúgy. És persze nálunk is nagyon meg a minimál. De nincs értelme az ilyen összehasonlítgatásoknak, mert minden város irigyel valamit a másiktól, a szomszéd kertje, ugye. Nemrég beszélgettem egy itt élő, félig angol, félig francia sráccal, aki arról panaszkodott, hogy Párizsban a partyszíntér borzasztóan drága és elitista, és emiatt nincs igazi fílingje, itt viszont eszméletlen nagyokat lehet bulizni. Mi meg közben arra panaszkodunk, hogy nincsenek olyan menő bulik, mint Párizsban… Az én vágyálmom, hogy Budapest is megtalálja a saját „egyéniségét”, és lesz egy olyan saját „hangja”, mint Berlinnek, Londonnak vagy Párizsnak. Ehhez persze igazán eredeti dolgokat alkotó producerek és dj-k, illetve erre vevő közönség kell, de sajna a magyar alapvetően trendkövető és nem trenddiktáló, úgyhogy erre kevés esélyt látok. A budapesti partyszíntér európai szintű (bár nem egészen európai színvonalú), a régiónkban pedig abszolút topon van, de kívülről nézve azért izgalmasnak nem mondanám, van még lefedetlen fehér folt rendesen a stíluspalettán.

Berlint mindenképp az érettebb, kifinomult zenékkel azonosítják. Mennyire igaz ez Budapestre, ha a felkapott stílusokat nézzük?

A felkapott és a kifinomult az nálunk pont, hogy nem egyenlő. Kivétel mondjuk a minimál, bár személy szerint nem tartom kifinomultnak azt sem. Budapesten egy ideje tini invázió van a partikon, és nekik tök mindegy, milyen stílusú a zene, csak legyen odabaszós meg „hevimetál”, amire lehet öklöt rázva tombolni. Emiatt itt majdnem minden stílusból a tróger vonal megy igazán: a „dirty electro”, a lakodalmas fidget/bassline house, a röfögős dubstep stb. Pedig ezekben a stílusokban is vannak pár fokkal okosabb, de ugyanannyira partiképes hangzások: a Kollektivával ezeket toljuk, meg is kaptuk nemrég, hogy „minimált és progresszívet” játszunk… Visszakanyarodva a kérdésre: az érettebb és a trenddiktáló nyugati nagyvárosokban felkapott stílusok Budapesten is megvetették a lábukat – a mindenféle mutáns bass-zenékre szakosodott Real Your Nature például egyre masszívabb tábort vonz.

Egyre inkább érződik, hogy a következő kormegidéző célpont a ’90-es évek eleje. Cél igazodni ehhez, vagy maradnak a régi formulák?

Az egy természetes folyamat, ahogyan a régi hangzásokat felfedezik a soros fiatal generációk, akiknek újdonságként hatnak a korábbi zenék. Ezáltal őrződik meg és öröklődik át egy-egy irányzat vagy hangzásvilág, persze nem egy-az egyben, általában csak egyes elemei mentődnek át: az oldskool rave és jungle tipikus kellékei, a hoover szinti, a nyálas zongoratéma, a héliumvokál vagy az amen break most kb. minden második bassline vagy fidget-elektró zenében visszaköszön, s ezáltal tulajdonképpen ez a vonal átvette a stafétát, mivel eleve ugyanazokkal az eszközükkel operál, mint a kilencvenes évek elei rave, csak mai a basszus meg a dob és masszívabb a magszólalás. És vannak olyan zenék is újabban, amik meg egy az egyben olyanok, mintha ’92-ben készültek volna, pl. a 92-Eternal – The Feeling, amiben benne van az összes rave-klisé, ami csak létezik, úgyhogy az olyan vénemberek, mint én, újraélhetik a fiatalságukat. De hogy tovább menjek, a UK Funky tulajdonképpen a funky house-ból jön, a wonky-ban és társaiban felismerhető a 2step garage öröksége, a Delphic nevű remek manchesteri zenekar sokat merít az Underworld és az Orbital hagyatékából, reneszánszát éli a techno, újra jön vissza a francia filter-house, Fatboy Slim és Hervé közös trekkje meg totál acid-őrület – és hosszan lehetne még sorolni. Ahogyan az elektrópopnak mindig a nyolcvanas évek lesz az origója, ahová visszanyúl, a tánczenének a kilencvenes évek, amikor határozottan formát öntöttek a ma is alapvető műfajai. Arról nem beszélve, hogy a ciklikusság törvénye alapján most ténylegesen a kilencvenes évek vannak soron. Úgyhogy a régi formulák soha nem vesznek el, csak átalakulnak.

Szerinted mit érdemes megidézni azokból a klasszikus évekből? Mert ha az acidre gondolunk, annak az lehet a sorsa, mint a dubstepnek, hamar kifulladhat a beszűkült sémák miatt.

Ha a sémákat elég nyitott és tág határok között használják, mint a mai basszuszenékben, akkor nem fog beszűkülni az adott irányzat, hanem folyamatosan tovább mutálódik. A dubsteppel szerintem az történt, hogy nagyon zártan viselkedett a szcéna, a saját integritása érdekében, viszont így pár éven belül elgettósodott, illetve zeneileg „kiürült”, miközben a dubstep elemeit vígan használják más műfajokban. Gyakorlatilag mára az előremutató szellemű dubstepperek java átállt valami másra.

Nem csak a hangzásokra gondolhatunk, de például a squat partikra is. Szerinted lenne ilyesmire igény? (A metrós bulik akár ide sorolhatóak, ha csak a helyszínre koncentrálunk és eltekintünk a komoly szervezési háttértől.)

Pár éve volt egy társaság, akik akartak nyitni egy fogalt házat, de az első hatósági ejnye-bejnye után visszatáncoltak. Az egész foglaltház kultúra gyökértelen itt, aminek persze kultúrtörténeti és –szociológiai okai vannak, mindenesetre ez itthon nem fog működni. A gyártelep-partik sem vonzanak tömegeket, ami valahol persze a mai ember igényszintjével érthető, a party elhagyott épületben sémát szerintem megölték a romkocsmák… Ez az egész warehouse / free party dolog szintén a kilencvenes évek romantikus rave-filozófiájához kötődik, ami mire itt gyökeret vert volna, addigra semmivé foszlott.

Mi lehetne izgalmas helyszín, amire talán még mások nem gondoltak (persze ha le akarod lőni a poént:))?

Két kedvenc – üresen álló – épületem is van Budapesten, amik elég durva party-helyszínek lennének, ebből az egyikből lesz is valami, ha jól tudom. De amúgy én konzervatív vagyok: voltam már hajós, vonatos, múzeumos, katakombás, mezős meg mindenféle buliban (víz alatt és repülőn még nem), de ezek csak megerősítettek abban, hogy partizni igazán klubban jó. Szóval, inkább a kifejezetten partiknak épített, izgalmasan kialakított klubokból látnék többet Budapesten alternatív helyszínek helyett.

Miért alakul úgy, hogy már nem annyira elég “csak” dj-nek lenni? A zenék válogatásának művészete túlságosan is promóciós eszközzé vált, és túl sok a saját számokkal telepakolt mix.

Jajj, ezt annyian elmondták már, hogy a válasz kész közhely, Alapvetően nem vesznek annyi zenét, hogy a producer megéljen belőle, ezért – a többségnek – létszükséglet, hogy dj-zzen is, ami gyors és viszonylag könnyű pénzkereseti forrást jelent, egy nevesebb producernél pedig már négyszámjegyű eurós összegeket el lehet kérni a zenepakolgatásért. Hogy ez jó-e vagy nem, arról felesleges vitázni, mert ez a helyzet, és kész. Ami számomra igazán érdekes kérdés, hogy van-e létjogosultsága a dj-ző dj-knek? Mert szerintem egyértelműen egy nagy kövér igen a válasz. A dj-ző producerek ugyanis a saját cuccaikon kívül még a haveri kör zenéit játsszák, persze nem is várható el tőlük más, de ez messze van a tág, változatos, kreatív merítéstől, illetve hogy egy kvázi szűrő szerepet betöltve „kézzel válogatott” primőr zenéket tegyen fel, ami szerintem egy jó dj feladata.

Ezt erősíti az a látvány, amikor felnézel a színpadra és azt látod, hogy egy teljesen szétcsúszott arc legkevésbé sem a pultra koncentrál, csak táncol meg kacsint a közönségre, aki szinte a nyakában liheg és szemben azzal a képpel, amikor egy higgadt arc elegánsan túr a lemezek között és mérnöki pontossággal keveri a legütősebb zenéket, messze minden jelenlévőtől. Nyilván ez két szélsőség, de mégis mi lehet a jó viselkedés a színpadon? (És itt most nem az elvárásokra, vagy annak hiányára gondolok.)

Én ebben keményvonalas vagyok: aki mozdulatlanul, faarccal csinálja, az húzzon inkább a …-ba! Nyilván nem kell majomkodni, főleg ha az öncélú és erőltetett (mint itthon egyeseknél a fiatalok között, akik a youtube-ról tanulták a rakkenrollkodást), de ha a zene eredendően nem mozgat meg, nem bulizol tőle, akkor minek csinálod? Abszolút kell a show, szerintem ezt akár elvárás szinten is kimondhatjuk, és ez persze innentől személyiség-függő is. Ott van pl. Kissy Sell Out, aki az életben egy megállás nélkül vigyorgó, hiperaktív arc, és ugyanilyen a dj-pultban is, és erre csak ráerősít a rave-kürtje, mint hangulatfokozó eszköz. De találkoztam már olyanokkal is, akik a pultban vadállatok voltak, előtte és utána viszont szótlanul ültek a backstage-ben. Aztán ott van Sven Väth, aki már határeset a nevetségesség és a rakkenrollság között. Fontos, hogy ne csinálj hülyét csinálni magadból, ami nem mindig könnyű, ezt én magam is megtanultam. Amikor még kis „izzasztókamra” helyeken játszottunk, volt az a félmeztelenül dj-zős téma, ami egész egyszerűen amiatt volt, mert számomra elviselhetetlen meleg volt a dj-pultban. Aztán amikor már nagyobb helyeken játszottunk, ahol jobb volt a szellőzés és több volt a levegő, a póló fennmaradt, és egy csomóan jöttek oda, hogy „na, mikor vetkőzöl?” Hiába mondtam, hogy az nem a műsor része, ők már elkönyvelték annak, és ezen a ponton elgondolkoztam, lehet, hogy egészen addig nevettek rajtam? Úgyhogy azóta a póló marad, még akkor is, ha néha ájulás közelire hevülök fel.

Hogyan értékeled a budapesti underground party-szcénát szervezői szemmel?

Erre a kérdésre is csupa olyasmit tudok válaszolni, ami nyilvánvaló – mégsem változott szinte semmit a helyzet. A promóterek nem működnek együtt, vagy csak látszólag, de egymás háta mögött megy a sarazás, a kavarás és az egymásra szervezés. Nincs egy közös érdek, csak az egyéni érdekek. Ez reménytelen, hogy megváltozzon. Nincs a színterek közt igazi átjárás, illetve nagyon kevés a kooperatív megmozdulás, mármint nem amikor egy csapat trombitál össze egy csomó más brigádot, hogy degeszre keresse magát, hanem a valódi együttműködések. A színtér a mérete miatt le van osztva, és a bejáratott brigádok uralják a terepet, új csapatok csak elvétve kerülnek fel közéjük a „kocsmabuli”-szintről. Ez abból a szempontból jó dolog, hogy az újak legtöbbje elefánt a porcelánboltban: a legjobb esetben jó szándékú dilettáns, de gyakrabban olyan, aki butaságból vagy számításból mások által kiépített közönséget / szcénát céloz be magának. Elképesztő, hogy mennyi olyan önjelölt partyszervező van, akinek fogalma sincs arról a zenei közegről és közönségről, akinek/aminek a bulijait csinálná. A mai fiatalok – tisztelet a kivételnek – azt hiszik, partit szervezni nagyjából annyi, hogy bekéredzkedek egy helyre, elhívom a haverjaimat dj-zni és kiírom a Facebookra, hogy „gecijó pááári lesz a Dürerbe”. És szintén saját tapasztalataim alapján azt kell leszűrnöm, hogy a mostani fiatalokból hiányzik az alázat, a tisztelet, a türelem, a stílus és a „vision”, amelyek szerintem elengedhetetlenek a hosszú távú promóter-karrierhez. Sajnos, a dilettánsok között az igazán jó kezdeményezések elvesznek; kevés a hely, rengetegen nyomulnak lehetőségért, a helyek tulajai pedig vagy nem értenek a zenéhez szintén, vagy még ha szimpatikus is nekik az adott buli, pár alkalom után beszüntetik, mert nem volt elegendő ember vagy fogyasztás. Ezt a saját bőrömön tapasztalom: a Ghetto Bazaarnak egy éve nem sikerül rezidenciát szerezni, miközben olyasmit képvisel, ami Nyugaton az egyik legfelkapottabb dolog per pillanat, és az összes helyen, ahol megfordultunk eddig, imádta a közönség, tehát van benne perspektíva, csak idő kellene neki, hogy felépüljön.

A sokat emlegetett gazdasági okok hogyan hatnak ki a bulikra?

Itt sem én leszek a megfejtő: nyilván kevesebb a pénze mindenkinek bulizni, amire a piac a jegyárak mesterséges leszorításával reagált, gondolván, hogy a fogyasztás azért szinten marad. Hát, nem, mert mindenhonnan azt hallom, hogy az is csökkent. Közben pedig ez a folyamat, hogy a helyek / szervező csapatok egymás alá mentek a jegyár-politikában (egyes helyek költségvetése ezt jobban bírja) oda vezetett, hogy szinte lehetetlen kockáztatni, újítani zenei koncepcióban, külföldi fellépőben, mert az emberek vagy az olcsó belépős bulira mennek vagy arra a névre, akit ismernek. Na persze, ez van, a helyzet, és ha nem is kell elfogadni, de alkalmazkodni muszáj hozzá, közben keresve a kifelé vezető kiskapukat ebből. Szerintem ez az alulról építkezés ideje: a jegyárban alacsony, zenében viszont magas szintű buliké, amikre vannak is már példák. Emellett, ahogy egy kollégám szokta mondani, ha egy hónapban csak egy új ruhadarabbal vesz vaklaki kevesebbet, máris több a pénze bulizni, feltéve persze, ha az a vágya, hogy többet bulizzon – szóval, az áldozatvállalásra a közönség részéről is van lehetőség.

Milyen stílusok relevánsak most, 2010-ben? Mi lesz a következő trend?

Idén visszajött a kilencvenes évek franciás filteres, egy loopra épülő disco-house-a, aminek én nagyon örülök, imádtam ezeket anno. Van egy érdekes vonal, ami a diszkónak és az electro-house-nak az ötvözete, ezt én disco-tech-nek nevezem, és idén mintha ráerősített volna a tech-funk, az Elite Force-féle vonal, az ő kiadójától sok jó masszív partiszám érkezett. De a Turbo ugyancsak mintha magára talált volna, és Drop The Lime is hibátlan remix-szériát tudhat magáénak. A visítós Dutch-house idén ütött be, de szerintem ki is fújt, a tech-house-ban meg – a tavalyi Afrika-divat után – bejött egyrészt a balkáni hatás (Riva Starr-nak köszönhetően), no meg a szving-sample-ök, lásd We No Speak Americano. De olyan dolgokat, amikre felkaptam a fejem, a global ghetto-tech / bass music / future house vagy nem tudom, hogy nevezzük irányzatok termeltek ki, sok más mellett pl. Sharkslayer, Baobinga, Cosmin TRG, Doc Daneeka, Greenmoney, Dubbel Dutch, French Fries, Kingdom, Wafa, Douster zenéi jönnek be, amiket egyelőre csak a Ghetto Bazaar bulikon szoktam játszani, de szeretnék mindinkább ezek felé orientálódni. Azt most még nem tudnám megmondani, mi lesz a következő menő trend, biztosan valamilyen „step” lesz. Mindenesetre, Sinden Grizzly labelére oda kell majd figyelni, és kíváncsi leszek, hogy az Ed Banger elmegy-e abba a kísérletezőbb irányba, mint az ott megjelenő Squarepusher-zenék.

Fotó: Somay Márk / sziget.hu, Pici, 2009