About © 2012 bogrecast.hu




banner1
Seth Troxler  – Boogybytes Vol. 05

2010.03.30.

Írta: Zsofi Erdei

Seth Troxler – Boogybytes Vol. 05


A megjelenés óta már sok klubot megjárt az ötös számot viselő Boogybytes anyaga, és tudom már régen kellett volna írnom róla, de nézzük meg most mégis, közelebbről, a Bpitch Control mixlemez sorozatának legaktuálisabb elemét, ami építő része egy legendássá váló sorozatnak. Négy háztáji DJ után a kiadó végre képes volt messzebbre látni a saját kínálatától, és ezúttal egy náluk még bejáratatlan arcra, Seth Toxler-re bízták a feladatot.

Amikor az nyilatkozza valaki a sajtóközleményben, hogy új városával ismerkedik a mixen keresztül, hogy a helyi élmények, az első hatások legjellemzőbb pillanatai ihletik, akkor azt gondolhatnánk, hogy egy lelkes és melegséggel átjárt, pezsdítő mix fog születni belőle, ahol az új élmények a leginkább előnyös formában csapódnak le a választott zenéken keresztül. Ehhez képest meglepő Seth Troxler hozzáállása, ahogy finoman hangolja egymásra Detroit és Berlin szerinte jelentős, és nem feltétlenül a legfrissebb zenéit. (Nem is értem, hogy mostanában miért az az elvárás, hogy minden DJ csak és kizárólag a legújabb számokat pörgesse. Szerintem nem égő vissza is nézni, főleg ha így értelmesebben ki lehet tölteni egy-egy lyukat.) Ráadásul a lemezen a búskomor és mélyebb techno hangzás uralkodik el, persze kicsit mindig a tánctérre kacsingatva, de ez jellemző is rá, ha a Spectral Sound-os megjelenéseire gondolunk. Ez a szellemiség az, ami áthatja Kiki, Sascha Funke, Modeselektor és a vezér Ellen Allien után a Boogybytes Vol. 05-öt.

Szintén fontos rátérni arra, hogy ez tipikusan nem egy olyan mix, aminek a tracklista jelenti önmagában az erősségét, nem a legfelkapottabb számok felsorakoztatásával próbál ütni, hanem a DJ-k klasszikus feladatával, a számok izgalmas egymásba csúsztatásával és jól kidolgozott ívvel operál, igazán technikás mixet alkotva, de ez nem meglepő, hiszen egy klasszikus helyszínen, Detroit-ban edzett, tapasztalt lemezlovasról van szó. A számok szinte észrevétlenül haladnak egymás felé és úgy olvadnak össze, mintha mindig is együtt léteztek volna. És a cél érdekében akár egy fél számot is képes feláldozni arra, jelen esetben Roman Flügel Stricher-jét, hogy egy hosszú átmenetet képezzen két szám között.
Seth Troxler  - Boogybytes Vol. 05
Seth Troxler további Bpitch-es terveiről még nem sok derült ki, de mint újdonsült, berlini rezidens DJ, éppen egy helyi klubnak, a Watergate-nek köszönheti, hogy Ellen Allien-ben felmerült a lehetősége, ennek a jól sikerült együttműködésnek, ami biztos nem marad folytatás nélkül. Viszont másik kiadójával, Ghostly International féle Spectral Sound-dal továbbra is aktív kapcsolatot ápol. Ez a címke éppen azokhoz a saját szerzeményekhez passzol, amivel táncosabb énét igyekszik kiélni. Idén tavasszal ráadásul két válogatáslemezen lesz hallható, amik mind a kiadó öndefiniálását szolgálják, azokat az új művészeket hangsúlyozva, akik csoportjába Troxler is beletartozik. Egyik megjelenés az április 13-án megjelenő Spectral Sound nevet viselő, amin a Panic, Stop. Repeat! című saját szám szerepel, másik pedig a májusban érkező Document, amire a Hurt került fel Matthew Dear-rel.
Az artwork annak az Axl Jansen-nek köszönhető, aki már a többi Boogybytes-os DJ-t is aktív fejrángatásra késztette.

Boogybytes Vol. 05 tracklista:

01 Seth Troxler – Intro
Ryan Crosson – Amb 1
02 The Royal We – Party Guilt (Dinky’s Arp-A-Pella)
03 Luciano – Fran Left Home
Mike Shannon – Sweet A Pella
04 Craig Smith & The Revenge – The Soul Part II
05 Baeka – Right At It
06 Dinky feat. Update – Westoid
07 N/A feat. Rosina – Fables and Fairytales (Deniz Kurtel Remix)
08 Spektrum – Freakbox (Richie Hawtin’s Uncontrolled Edit)
09 Alexi Delano – Molar One
10 Jabberjaw – The Connie Shake
11 Heartthrob – Signs (Thrill Cosby aka Seth Troxler Remix)
12 Birds And Souls – Birds And Souls
13 Roman Flügel – Stricher
14 Fever Ray – Seven (Seth Troxler Remix)
15 Kiki – Cinema Obscura
16 Nicolas Jaar – Time For Us

| Kategóriák: New Tune | Nincs komment

Back


Comments

Vélemény?

Add New Comment!


alexmetric