About © 2012 bogrecast.hu




banner1
Repülésre képtelen repülő

2010.09.8.

Írta: Zsofi Erdei

Repülésre képtelen repülő


Vito De Luca és Stephen Fasano úgy tűnik nem fértek meg egymás mellett a botkormány mellett, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy első Aeroplane nagylemezt egy szaftos szakítással ünnepelték.

Az Aeroplane még belga duóként vált ismertté. Az Eskimo Records három kislemezüket jegyzi és pályájukat olyan nagyszabású remixekkel indították, mint a Cut Copy-nak, Lindstrom-nek, az MGMT-nek és a Friendly Fires-nek készített átiratok. Szomorú, hogy éppen a munkájuk habját nem kenhették egymás szájába, hiszen azóta feloszlottak, és már csak Vito De Luca nevéhez kapcsolható a Wall Of Sound-nál, szeptember 6-án megjelent nagylemez. A sztori feszültségének feloldásáért annyit érdemes még tudni, hogy De Luca írta a lemezen szereplő összes dalt, így valójában ő volt a lemez értelmi szerzője.

Az első kislemez, a We Can’t Fly igazi Ibiza hangulattal hódít. Egyrészről diszkós lüktetésű, másrészről magányos tengerparti séták társa is lehet. A borítón látható hullám mindenképp segít irányítani a számmal kapcsolatos gondolatainkat. A lemez egyébként a 12 szám ellenére meglepően rövid, 49 perces, de azért arra jut idő, hogy rátaláljunk kedvenc dalainkra. Az eddigi befutók: I Don’t fell és Without Lies!

YouTube előnézeti kép

Tracklista:

01. Mountains of Moscow
02. We Can`t Fly
03. Superstar
04. London Bridge
05. I Don’t Feel
06. Without Lies
07. The Point Of No Return
08. Good Riddance
09. Caramellas (Album Version)
10. Fish In The Sky
11. My Enemy
12. We Fall Over

Aeroplane Myspace


| Kategóriák: New Tune | Nincs komment

Back


Comments

Vélemény?

Add New Comment!


alexmetric