A mixmag áprilisi számában is a budapesti „rave” partik felemelkedéséről és a könnygázos metró partikról írnak, akkor nekünk törzsgyökeres budapesti lakosoknak kötelességünk megjelenni a 4-es metró, épülő állomásán, hallgassunk benne zenét közösen, amolyan minimal techno, electro stílusban, Popof-tól.
Alexandre Paounov, azaz művésznevén Popof a Tétényi úti, épülő metró megállóban mutatkozik be a magyar közönség előtt, ahol a metróban megszokott színek helyett, egy teljes felületet kihasználó vetítés dobja fel a betonfalakat és a frissen fektetett sínek felől érkező fémes port. A helyszín különleges, úgyhogy május 14-én csak arra kell figyelnünk, nehogy belecsússzunk valamelyik résbe, de aki fél, a munkavédelmi sisak, mint ajánlott dress code, abszolút belefér.

Popof már több évtizede zene zenél párizsi székhellyel, így a megjelenés listája elég tekintélyesre bővült már, annak ellenére, hogy az igazán erős reflektor lámpát csak a 2007-es Alcoolic kislemezzel csapattak rá, és valójában ettől a dátumtól kezdve találtak rá a nagyobb kiadók is. Jelentkezett pár számos kiadvánnyal a Turbo-nál, The Chomper címmel, sőt remixelt is a kiadófőnök, Tiga-nak, és további remixekkel például az Audio Therepy, A Ministry of Sound és sok közül a Renaissance alatt is jelentkezett, hogy csak néhány izgalmas kiadót említsünk. Zenéi mindig tánctérre, jelen esetben metró padlóra szabottak, csak győzzük tartani a tempót azzal a tömeggel, akik Facebook-on már elígérkeztek az eseményre.
Végszónak pedig álljon itt az említett cikk lead-je: „In Budapest’s metro stations, parks, islands and warehouses, crews of commited party-starters are raving through the recession. If you can think of a venue, if no one else can help, maybe you’ll be raving with..” ..Popof!
Popof – Alcoolic (Original Mix)
Popof – Mr. Orange [HQ]
FELLÉPŐK:
POPOF (Form, Turbo Recordings) France
Naga + Beta (Hairy)
Sinko + Dr. Zoidberg (NVC)
Subotage + Ioda (NVC)