Sötét, néha már-már kegyetlen, nem éppen az a nyári hangvétel. De az időjárás sem azt a megszokott hangulatot hozza, úgyhogy miért ne tehetnénk kivételt. A kanadai John Roman új mixéről van szó, ami a napokban debütált.
Még csak 22 éves, de a Boys Noize – Soulwax vonalról építkezve máris egész fontos pozíciót harcolt ki magának önszorgalomból. Részéről az sem probléma, ha éppen nem talál kiadót zenéinek, aminek eredményeként blogjáról, majdhogynem az összes eddigi megjelenését letölthetjük. De ha még egyszerűbben szeretnénk barátkozni John Roman még nem túl ismert, de megkapó hangzásvilágával, akkor a legkézenfekvőbb eszköz hozzá az új, Reclusion című mixe.
Ez egy tipikusan olyan válogatás, aminek hallgatását nem érdemes a tracklistával kezdeni, mert leginkább saját szerzeményeit illetve remixeit rendezte egymás után, amikbe inkább csak a megrögzött Google Reader fanok futhattak eddig bele. Viszont ha arra gondolunk, hogy nem nyúlt ki a stúdiójából alapanyagért, legalább egy körben végigfuthatunk azon, mint is jelent most John Roman-nak lenni. A számok közül nyilván először a Lemonade-n (Erol Alkan, Boys Noize) akad meg a fülünk, de egy ilyen számot remixelve, kevély esély lehet a bukásra. Az egyik legütősebb zenéje, a Ready For This sajnos nem szerepel rajta, sem a Boys Noize – Kontakt Me remix, de helyettük például érdemes figyelni a Sing-re, vagy a 8000 című Proxy számhoz készült rátiratra.