Rengeteg nyilatkozat, felháborodás, vádaskodás, magyarázkodás, indulat, és túlkapott erő mentén egy kitűzött széleskörű célt igyekszik határt nem ismerő módon elérni a Magyar Lemezlovas Szövetség elnöke. Az ellentétek burjánzanak a megoldás viszont egyre csak várat magára. Vajon lesz-e olyan idő, mikor az ellentéteken már csak nevetni tudunk és a feltüzelt bürokrácia dominanciáját felváltja majd amiért a Bögrecast is létezik: a zene szeretete és ennek az érzelemnek a táplálása különböző felületeken. Amíg azonban sorra érik egymást a megosztó intézkedések, addig szükséges újra és újra megszólaltatni az eseménysorozat egyik főszereplőjét és motorát: Jeszenszky Zsoltot. Beszélgetésünk hosszú, sok témát érint, de úgy gondolom érdemes végigmászni rajta.

Hamarosan újra aktuális lesz a Lemezlovas Egyesület díjátadója? Hogyan születik meg a döntés? Létezik valamilyen lista, amin keresztül követitek minden magyar DJ munkáját?

Az év felfedezettjét és az életmű-díjast a DJ Szövetség elnöksége választja ki; előbbinél a szakmai szempontokat és a közönségsikert egyaránt figyelembe véve. Utóbbinál viszonylag egyértelmű, hogy kik a potenciális nevek, inkább csak az lehet kérdéses, hogy az évek során milyen sorrendben kapják a díjat, de ez nem rangsort jelent közöttük.

Az év DJ-je és az év producere kategóriában a DJ Szövetség tagjai szavaznak két körben: először bárki jelölhet bárkit a címre, majd a legtöbb jelölést kapott öt fő közül szavazhat mindenki a végső győztesre.

Nem csak a díj miatt, de szerinted mik egy klasszikus értelemben vett DJ főbb ismérvei? Milyen képességek, kompetenciák miatt válik azzá?

Szociológiai megközelítésből nézve formális névvel is illethetünk bizonyos készségeket. Az első a technikai készség, amely pusztán a mixeléstchnikát, az „ügyességet” jelenti. Gyakori tévedés (szakmán belül is), hogy kizárólag ez alapján próbálnak megítélni egy DJ-t. Ez önmagában ugyanis a legritkább esetben elegendő, sőt, még akár az ebben való hiányosságok is helyettesíthetők más készségekkel. Ezek a szelekciós készség (a világ hatalmas mennyiségű zenéjéből hogyan tudja kiválasztani a hozzá legjobban illő és közönsége számára legjobb zenéket), a koncepciós készség (a lemezek puszta egymás után „pakolgatásán” túl van-e egy komplexebb elképzelése arról, hogy milyen típusú bulikat szeretne felépíteni, milyen közönséget és hogyan szeretne megfogni, s ehhez hogyan tudja alkalmazni az előbb említett zenei szelekciós képességét), s végül a kommunikációs készség, amely a verbális és a nem verbális kommunikációt is jelenti, ráadásul nem csak a közönségével, de a munkaadókkal, rendezvényszervezőkkel, stb. is. Erről a szociológiai megközelítésről egyébként egy kitűnő tanulmányt írt Bozóki János (a.k.a. James Cole), aki nem csak DJ, hanem maga is szociológus végzettségű – régóta győzködöm, hogy jelentessük is meg ezt a tanulmányt.

Hétköznapi megközelítésben pedig egy DJ attól válik jóvá, sikeressé, ha van egy alapvető elképzelése arról, hogy milyen zenei világot képvisel, és ismeri is jól ezeket a zenéket, s határozott fellépéssel el is tudja adni mind a zenei világát, mind pedig saját magát. Ugyanakkor a zenei közegén belül ügyesen ki is kell szolgálnia a közönségét, jól megválogatva a zenéket, megfelelő arányt találva a közkedvelt slágerek és az újdonságok, különlegességek között. Természetesen vannak „iparos” munkák is, a retro-bulik, céges rendezvények, stb., amelyek ugyanarra az 50-100 slágerre épülnek; ezeket is lehet profin csinálni, de azért nem ezek hozzák a szakma legizgalmasabb pillanatait…

Abban a pillanatban lesz DJ valaki, amint bemutatja első mix-ét, vagy honnantól kezdve számít a DJ Szövetség szerint lemezlovasnak?

Ez nyilvánvalóan nem egy könnyen eldönthető kérdés. Sokan gondolják magukat DJ-nek már pusztán attól, hogy a nevük elé írják ezt a két betűt, s ha valaki egy-két bulin kevert már néhány zenét, akkor pláne hajlamos lesz erre.

Mi a lemezlovasságot szakmának tartjuk, amely nem csak bizonyos képességeket, de alapvető felkészültséget, ismereteket is kíván. Létezik a hobbi-DJ kategória, de épp a legnagyobb probléma az, hogy az utóbbiak a házibulik helyett a professzionális szórakoztatás területén igyekeznek kiélni szenvedélyüket, ezáltal nem csak aláásva a szakma anyagi érdekérvényesítő képességét, hanem amint azt láthatjuk, az évek alatt sikerült szépen le is építeniük nem csak a respektet a közönség szemében, hanem a 10-15 évvel ezelőtt még virágzó hazai „bulikultúrát” is. A létszámok, forgalmak drasztikus csökkenése ugyanis – természetesen több egyéb szempont mellett – jelentős részben épp a zeneszolgáltatást végzők alkalmatlanságára vezethető vissza, még hogyha a közönség a legtöbb esetben ezt nem is tudatosan éli meg, hanem egész egyszerűen egyre kevésbé van kedve elmenni a szórakozóhelyekre.

Egy DJ-t azért lássuk be, hogy elsősorban nem a személyisége „csupán” a zenéin keresztül ismerhetjük. Ilyen mód sokszor, főleg a netes mixeket illetően nem is rendelünk mögé embert. Hogyan lehet így mérni a felelősségérzetét, az emberekre gyakorolt hatását, mint DJ? Szükséges egyáltalán ilyen esetben? (Úgy értem, hogy a szabályozások főleg a jól ismert, klubokban játszó DJ-k esetében relevánsak – legalábbis úgy tűnik.)

A komoly, a szakma és a közönség által egyaránt (el)ismert DJ-ket nem csupán a zenéiken keresztül ismerjük. Ráadásul az általa összerakott mix-eket nagyon nem nevezhetjük az ő zenéinek. Ha saját zenéket is készít, akkor természetesen lehet, de akkor már sokkal több, mint egy DJ; producer is egyben. Lehet valaki pusztán DJ-ként is jó is sikeres, azáltal, hogy jól mixel, jó zenéket válogat össze, de ehhez jó bulikat is kell csinálnia, amit nagyon is áthat a személyisége, megjelenése. És ehhez valóban némi felelősségérzet is kell, hogy társuljon, amivel kapcsolatban persze egyáltalán nem kell nagy, patetikus dolgokra gondolni, pusztán arra, hogy a DJ ösztönösen tisztában van vele, hogy sok ember előtt nyilvánul meg. A profi popzenészek is mindig „ki vannak képezve” a menedzserek által, hogy egy-egy nyilvános szereplésen, interjúban hogyan viselkedjenek, mit mondjanak; hogy a világ iránt érdeklődést, érzékenységet kifejezve nyilvánuljanak meg – ami persze, művészekről lévén szó, a legtöbb esetben akár őszinte is lehet.

Van-e olyan DJ attitűd, ami szerinted kerülendő egy sikeres karrier érdekében itt az országban, de mondhatod akár nemzetközi szinten is?

Az egymással szembeni irigység, féltékenység, rosszindulat, különösen a „furkálódás” nagyon kerülendő – sajnos mégis sokan beleesnek ebbe a hibába.

Cél a nem támogatott DJ-k ellehetetlenítése? Úgy értem, hogy aki nem felel meg a kívánalmaknak, azt szükségesnek tartod likvidálni?

A szélsőséges, hangulatkeltő és hatásvadász, a témához nemigen illő kifejezések (mint például a „likvidálás”) használatát nem tartom helyesnek, még ha gyakran találkozunk is ilyen eszközökkel a médiában. Fontos azonban, hogy lássuk – mint ahogy minden működő szakmában így van – hogy a tevékenység végzésének vannak bizonyos alapkövetelményei, és bizonyos mennyiségű időt, energiát, sok esetben pénzt is szükséges befektetni ahhoz, hogy valaki orvos, ügyvéd, tanár, bróker, esztergályos, kőműves, zenész, DJ, stb., stb. legyen – pláne ha még sikeressé is szeretne válni. Ha valaki egy adott működési területhez szükséges követelményeknek nem tud, nem akar megfelelni, ha nem vállalja a szükséges anyagi-szellemi befektetést, akkor bele sem érdemes kezdenie, hanem sokkal hasznosabb számára, ha valamilyen más szakmában, területen próbál szerencsét.

Elég megosztó a személyiséged, valahogy mindenki igyekszik véleményt formálni a munkásságoddal kapcsolatban. Szerinted mi lehet ennek az oka? Miért ennyire hevesek a viták körülötted? Meg lehet ezt fogalmazni?

Ez jó kérdés.  Egyrészt elég határozott, az elveimet, meggyőződésemet karakánul, következetesen képviselő személyiség vagyok, akit nem nagyon lehet elhallgattatni. Vállalom a szükséges konfliktusokat, akár egyesek szemében a népszerűtlenséget is az általam vallott és képviselt elvek, célok érdekében. Sosem a népszerűség ösztönöz ezekben. Fontos persze, hogy ne „öncélúan”, magányos harcosként álljak ki, illúziókért és irreális vágyakért – ezért nyilvánvalóan számít a visszacsatolás, ha látom, hogy a munkámnak eredménye van. és ezt mások is elismerik. Azt hiszem, a DJ Szövetség 800 fős tagságánál ékesebb bizonyíték nem kell arra nézve, hogy jó úton járunk a közös célokért.
S ne feledjük persze azt sem, hogy egy ismert politikus fiaként, magam is markánsan, határozottan kiállva politikai nézeteim mellett, elve könnyű céltáblát szolgáltatok az olcsó népszerűséget kereső, frusztrált irigyeknek (köztük némely firkászoknak is), akik eleve zsigeri ellenérzéssel viseltetnek minden és mindenki iránt, aki nem az ő „dalukat fújja”, vagy aki esetleg többet ér el, nagyobb szereppel bír náluk. Szomorú, de nagyon is létező emberi tulajdonság.

Egyszer egy interjúban önmagadat egy vállalat vezetőjéhez hasonlítottad, hajlandó lennél-e egy nyilvános vizsgára, ahol bebizonyíthatnád a szakmai hozzáértését elméletből, és gyakorlatból egyaránt? Hiszen nem szavazás alapján került a szövetség élére, emiatt hajlandó lennél-e legalizálni pozíciódat, és ez által hitelességet biztosítani a kétkedők előtt?

Nem emlékszem a vállalatvezetős hasonlatra, de ha Te igen, akkor bizonyosan elhangzott.  Azt valóban többször is mondtam, hogy én is, többedmagammal, a DJ Szövetség vezetőivel egyetemben, bármikor hajlandóak vagyunk alávetni magunkat ugyanannak a követelményrendszernek, amelyet a szakma érdekében fel szeretnénk állítani. Mindezt azonban nem a hitelesség és nem a pozíció, hanem saját becsületünk érdekében. A pozícióra valóban nem választás útján kerültem, hiszen a szervezet (egyik) alapítója vagyok. Ha azonban a tagság elégedetlen a munkámmal, bármikor leváltható vagyok, s ha valaki jobban, hatékonyabban tudná ellátni a feladatkört, s ehhez megkapná a kellő támogatottságot, sosem állnék útjába ennek. A személyeskedő támadások azonban ezeddig nem érték el azt a színvonalat, hogy bármifajta meggyőző erővel, megszólító képességgel bírjanak nem hogy a többség, de még egy szűkebb csoport számára sem. S megint csak azt tudom mondani: a folyamatosan bővülő taglétszámunk, a területi képviselői rendszer létrejötte, a szakmán belüli összefogás egyértelmű erősödése mind-mind azt jelzi, hogy jó úton járunk amihez talán a személyes vezetésemnek is lehet némi köze, s nem küzdök hitelességi deficittel. Aki szerint pedig nem tudok elég jól mixelni, vagy túlzottan „rocker” vagyok, stb., és ezért nem vagyok a megfelelő ember a szervezet vezetésére, az szerintem önmagát minősíti ezekkel a megnyilvánulásokkal.

Mi jelenti a küzdelmed eszenciáját, amiért képes vagy megküzdeni újra és újra a negatív véleményekkel?

A célok, amelyekért vagyunk, és a hit, amellyel viseltetünk önmagunk, küzdelmünk és céljaink felé; hogy képesek vagyunk elérni, hogy a DJ szakma 1500-2000 ember számára tisztességes megélhetést, stabil munkahelyet jelentsen Magyarországon.

Az érdekképviselet, mint fogalom eléggé megfoghatatlan önmagában. Pontosabban milyen érdekeket képvisel a DJ Szövetség? (Kicsit tág kérdés, de remélem össze tudod foglalni tömören, hogy végre tisztán el lehessen olvasni!)

A fenti válaszok nagyjából körülírták már mindezt, de a lényeg még egyszer: a DJ Szövetség mindazon lemezlovasok érdekeit képviseli, akik szeretnének tisztességesen, legálisan, a hatályos jogszabályokat, a zenei alkotókat és a szakmabeli kollégákat egyaránt tiszteletben tartva dolgozni, és tevékenységükből tisztességes, stabil jövedelemhez szeretnénk jutni. Az érdekképviselet nem varázslatot jelent, és nem is azt, hogy minden (rögtön) úgy legyen, ahogy szeretné az, akinek az érdekeit képviseljük. Nyilvánvalóan a jogszabályi környezetet, a mindennapi valóságot figyelembe véve tudjuk csak megtalálni a lehetőségeket, és lassú, kitartó munkával javítani a körülményeket és meggyőzni a politikai döntéshozókat az esetleges változtatások előnyéről és szükségességéről.

A „világ egyik legkorszerűbb DJ-szabályozása”. Mit jelent ez, el tudnád magyarázni? Mi alapján ítélhető meg korszerűnek?

Korszerű az a szabályozás, amely figyelembe veszi mind a szakma, mind a közvetlenül érintett közönség, mind a szélesebb társadalmi környezet igényeit. Amely egyensúlyt teremt a mindenki számára érvényes alapvető elvárások és az egyének előtt nyíló lehetőségek, a tehetség kibontakozása között. Amely nem hagyja figyelmen kívül a további érintettek, például a szakma által jövedelemszerzés céljából felhasznált zenéket létrehozó alkotók érdekeit sem, s így ezen a téren is fenntartható egyensúlyt teremt. Amely alkalmazkodik a technikai követelményekhez és fejlődéshez, képes követni ezeket, ugyanakkor nem múló trendekhez, divatokhoz és pláne nem szűk részérdekekhez igazodik.

Milyen új intézkedések bevezetése van tervbe véve a közeljövőben?

Egyelőre nincsenek tervezett intézkedések, pusztán határozott és kidolgozott elképzelések, melyek remélhetőleg találkoznak a kormányzati szándékokkal is.

Mi a helyzet a netes zeneszám vásárlásokkal, ahol számla helyett leginkább e-mail visszaigazolások érkeznek, bármilyen aláírás vagy pecsét nélkül? Mik a kritériumi egy szövetség által elfogadható számlának? Meddig terjed a bizalom a DJ-k felé?

Sajnos a bizalom visszaéléseket szül: a legális letöltő oldalaktól kapott számlákat már elkezdték hamisítani. Egy pontosítást azonban kell tennem: a számlákat nem a DJ Szövetségnek, hanem a MAHASZ-nak kell elfogadnia; a DJ Szövetségnek ezen a területen semmifajta jogköre nincs. A MAHASZ elég egyértelmű és könnyen teljesíthető feltételekkel ad igazolást a legális oldalakról vásárolt zenék után: az illető bemutatja az account-ját, és ha ebben megtalálható a letöltött és kifizetett hangfelvétel, akkor nincs vita, ő jogosult azt bármifajta további díjfizetés nélkül felhasználni.

Hogyan kezelnétek, az olyan oldalakat, mint például a http://rcrdlbl.com/? Itt ingyenes zenéket gyűjtenek össze, amik az előadók honlapján is elérhetőek. Hogy történik itt egy engedélykérés? A remixelő művésznek vagy éppen az eredeti előadónak kell-e írni? Vagy az oldalnak? Egy turnézó szuperprodukció elérése még management-en keresztül is nehézkes lehet például.

A nyilvános fórumokon, beszélgetéseken, de az újságírói érdeklődéseknél is törvényszerű előbb-utóbb az általánostól eltérő, különleges, nagyon szűk körben érvényes példák kiragadása, és az ehhez tartozó, „Na, de mi van akkor, ha…” kezdetű kérdés – tulajdonképpen örvendetes meglepetés, hogy egészen a 14. kérdésig sikerült ezt elkerülni.  Egyrészt ez sem a DJ Szövetség, hanem a közös jogkezelő szervezet feladata. Másrészt a törvényi rendelkezésekből eredően (a többszörözés minden esetben engedélyköteles, és az engedélyt az ilyen felhasználási formák esetében mindig a közös jogkezelő szervezeten keresztül kell megszerezni), a MAHASZ akár mereven el is zárkózhatna minden ilyen egyedi esettől. Ehhez képes nagyon rugalmasan, a felhasználók érdekeit, még az egyedi eseteket is a lehető legmesszebb menőkig figyelembe véve igyekszik eljárni. Ha vannak olyan oldalak, amelyekről legálisan, akár ingyenesen is le lehet tölteni zenéket, és a felhasználó ezt tette, akkor ha az oldal valóban legális és ez hitet érdemlően bizonyítható, akkor meg fogja kapni az ingyenes igazolást. De ne áltassuk egymást és/vagy magunkat: az ilyen esetek elenyésző kisebbséget képviselnek: a többség torrent-oldalakról, zippyshare-ről és hasonló helyekről szerzi be a zenéit.

A szövetség éves szintű befizetésért ad egy mahasz matricát, amivel a lemezlovas mentesül a zenevásárlási kötelezettség alól, és így gyakorlatilag legalizálhatja az ingyen letöltött zenék nyilvános játszását. A szövetség szerint ez a zenészek érdekében történik, viszont így valójában a szerzők nem jutnak jogdíjhoz, hiszen a DJ-k nincsenek kötelezve arra, hogy játszási listát adjanak. Akkor mi alapján osztják szét a befolyó összeget?

Megint alapos összemosása történik a MAHASZ és a DJ Szövetség tevékenységének… A szövetség nem ad MAHASZ matricát, azt értelemszerűen a MAHASZ adja. A szövetség tagjai pusztán kedvezményt kapnak ennek díjából, épp az adatszolgáltatásra való tekintettel: óriási tévedés tehát, hogy a DJ-k nincsenek arra kötelezve, hogy játszási listát adjanak, hiszen éppen ezen listák leadása miatt kapják meg a kedvezményt. Így a jogdíjat is azok kapják, akiknek jár, akiknek a zenéit felhasználták. Még egy pontosítást kell azonban itt is tennem: ez nem szerzői, hanem hangfelvétel-előállítói jogdíj, amit a többszörözés után kell fizetni a jogtulajdonosok, vagyis a hangfelvétel-előállítók felé. így értelemszerűen a jogdíjakból is utóbbiak, nem pedig a szerzők részesülnek. Végezetül, mivel ebben az egy kérdésben valójában legalább három is benne volt: a jogdíjfizetés nem az ingyen letöltött zenék lejátszását legalizálja, és pláne nem a zenevásárlás alól mentesíti a lemezlovast. De megint ne áltassuk magunkat: nem az a helyzet, hogy a DJ-k hanyatt-homlok rohannának zenét vásárolni, jól megfizetve az alkotókat, de az a fránya MAHASZ akadályát állja ennek. A valóság az, hogy a DJ-k és DJ-jelöltek nagy részének eszébe sem jut, hogy fizessen a zenéért, hiszen könnyen megszerzi azokat ingyen, a technikai lehetősége bármikor megvan ehhez. A jogtulajdonosok mindezt felismerve, éppen hogy a lehetőséget kínálták fel nekik, hogy a mai technikai lehetőségeknek, fogyasztói szokásoknak, felhasználói igényeknek megfelelőn tudjanak zenéket többszörözni és lejátszani. Nem az illegálisat legalizálják ezzel, hanem a jogdíjon keresztül előre megszerzik a jogtulajdonos engedélyét a többszörözésre, ami innentől kezdve nem illegális. Így az alkotók is jövedelemhez tudnak jutni; nyilván kevesebbhez, mint régen, amikor muszáj volt minden zenét vinyl korongon megvenni, de többhöz, mintha mindenki szabadon töltögethetné és játszhatná le a zenéket, ahogy azt egyes „szabadságharcosok” elképzelik és szeretnék.

Lehetséges lenne a szétosztott összegek nyilvánosságra hozása? Ha egy kormányzati program költségvetése nyilvános, akkor ez is, mint nyilvános szervvé?

Úgy tűnik, ismét egy tévedést kell eloszlatnom. A költségvetésnél a választók bizalmából hatalomra jutott kormányzati erő az adófizetők által befizetett közpénzek fölött rendelkezik, s ily módon ez természetes, hogy nyilvános. A jogkezelő nem állami szervezet és nem közpénzeket használ fel. Az összegek nem egy „nyilvános szerv” költségvetését teszik ki, hanem egyedi hangfelvétel-előállítók (köztük gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek egyaránt) jövedelmeit, amelyet az általuk létrehozott civil szervezet kezel, és amely összegeket az alkotásaikat felhasználók fizetnek meg, akik ezzel szintén jövedelmet szereznek. Ezzel az erővel azt is elvárhatnánk, hogy minden újságíró fizetését kötelező legyen nyilvánosságra hozni, elvégre legalább annyi közfigyelmet kapnak, mint a zenészek.

Nagyon sokan játszanak lemezeket a világ minden tájáról? Hogyan részesül a befolyt összegből egy albán, vagy esetleg spanyol zeneszerző/előadó? Pontosan mi a menete?

Sehogy – mint mondottam, a hangfelvétel-előállítói jogdíjat nem a zeneszerzők és nem az előadók kapják. Az albán, spanyol, vagy a világ bármilyen tájáról származó zenéknek is van minden esetben hangfelvétel-előállítói jogosultja (amely természetesen megegyezhet a szerzővel és akár az előadóval is, de ez a ritkább eset), és ezen jogosultaknak sok esetben magyarországi képviselője is van, akin keresztül a jogdíjat megkapják. Ha nincs ilyen, akár közvetlenül is bejelentkezhetnek a hazai jogkezelő szervezethez jogosultként és regisztrálhatják a jogtulajdonukat képező hangfelvételeket, vagy a saját országukban működő nemzeti jogkezelő szervezet is köthet megállapodást a magyarországi jogkezelővel, és az elszámolás történhet ezen szervezeteken keresztül is. A nemzetközi gyakorlat mindkettőre bőségesen ismer példát.

A jogdíjak nemzetközi kifizetése oda-vissza igencsak nehézkes az Artisjus-nál, a megfelelő listák híján, Mi a helyzet a MAHASZ-szal e tekintetben? Milyen módszerekkel irányítsák a jogdíjakat más országok kezelőszervei, vagy direktbe a kiadók felé?

Amennyiben van konkrét adatszolgáltatás – például a DJ-jogdíjak esetében abszolút van, de a MAHASZ-nál a legtöbb jogdíjra igaz ez – akkor ezek alapján könnyű a jogdíjak felosztása. Amennyiben a felhasználás jellege, a felhasználók nagy száma, elérhetetlensége, stb. miatt nem lehetséges a közvetlen adatszolgáltatás (pl. üreshordozó jogdíjaknál), akkor ún. ráosztással, vagyis az egyéb jogdíjak kapcsán beérkezett adatszolgáltatást felhasználva, ezek arányában osztják fel az ilyen jogdíjakat is. A hazai gyakorlat itt is megegyezik a nemzetközivel.

Arra lennék még kíváncsi, hogy te milyen zenéket hallgatsz és jellemzően honnan vásárolsz zenéket?

A kurrens, mai rockzenéket nagyon szeretem, a Kings Of Leon-tól kezdve, a Train-en, a Nickelback-en, a Muse-on , a Linkin Park-on és az Avenged Sevenfold-on át, egészen a Killswitch Engage-ig vagy a Rammstein-ig. De a friss popzene sem áll távol tőlem, legyen az akár Pink, Lily Allen, a Noisettes vagy a Veronicas. Örök kedvenceim a klasszikus, dallamos rock nagyjai: a Foreigner, a Journey, az R.E.O. Speedwagon, a Toto, a Kansas, a Chicago, a Boston, a Styx, stb., vagy a műfaj későbbi sztárjai a Bon Jovitól a Europe-on át a Danger Danger-ig. Klasszikus popban is van nagy kedvencem: a Johnny Hates Jazz, de szívesen hallgatom a Simple Minds, a Talking Heads, a Level 42, a Spandau Ballet, a Duran Duran, a Human League, vagy akár a Culture Club felvételeit is. S végül örök gyerekkori emlékek fűznek az euro- és italo-diszkóhoz, így a mai napig megdobban a szívem egy-egy Modern Talking, Bad Boys Blue, Joy, Flirts, Max Him, Divine, Saphir vagy Silent Circle dal hallatán. S ne feledjük a magyarokat sem: az elmúlt években felbukkant egy új, teljesen értékelhető zenét játszó generáció, a Tankcsapdától a Kispálon át a Magna Cum Laude zenekarig, vagy ott van a Quimby, a Kaukázus, a Heaven Street Seven, a Nils, és még sokan mások. Örök magyar kedvencem pedig a Marathon. A „régi nagyok” közül nem szeretnék megsérteni senkit, de szinte kizárólag a („Nyár van” előtti) Neoton és a V’ Moto Rock hallatán hangosítom fel a rádiót.
Ami a zenevásárlást illeti, én még ilyen maradi csávó vagyok: a zenét CD-n szeretem hallgatni, kezembe fogni az igazit, amely értéket képvisel számomra. Itthon és a világ minden táján is rendszeresen vásárolok CD-t és vinyl korongot egyaránt, sőt, utóbbi különös örömmel tölt el.

Beszéljünk kicsit a http://www.djfelvilagositas.hu/ oldalról. Engem eléggé megdöbbentenek az alpári idézetek, amik a reflexiók felvetéseit képezik. Egy hivatalos szervnél megengedhető egy ilyen durva kommunikációs stílus? Ettől éppen egy olyan demagóg propaganda ágyazása lesz a blognak, ami ellen a nyilatkozataidban próbálsz eltávolodni. Így együtt viszont erős az ellentmondás.

Értem a megközelítést, és tulajdonképpen akár igazat is tudok adni benne. A szándékosan végletes, túlzó idézetek célja azonban éppen az ezeket hangoztatók karikírozása, megnyilvánulásaik és felvetéseik alpári voltának kihangsúlyozása, és a mindenki számára felismerhető, figyelemfelkeltő és közérthető megfogalmazások. Megítélés kérdése és abszolút lehet rajta vitatkozni, hogy helyes-e vagy sem, mindenesetre első körben ezt az utat választottuk. Elképzelhető, hogy a kedélyek csillapodásával, az ostoba megnyilvánulások háttérbe szorulásával az oldalt is érdemes lesz áthangolni – meggondoljuk és köszönöm a jelzést.

Ha valaki akar esetleg csinálni még egy dj szövetséget, ugyanilyen hatáskörrel, akkor azt mennyire gátolná? Mi a kritériuma, hogy valaki ilyen hozzon létre?

Ha bárki más úgy gondolja, hogy a szakma érdekében szeretne tevékenykedni, ezt nagy örömmel üdvözöljük, akár szervezetünkön belül, akár attól függetlenül képzeli el mindezt. Ha pusztán a hazánkban sajnálatosan jellemző mentalitásból eredően, pusztán egy „ellen-szövetséget” akar létrehozni, hamis ígéretekkel, irreális és/vagy a szakmára nézve káros célokkal, akkor sem kívánnánk ebben megakadályozni, hiszen egyrészt bárki alapíthat bármilyen civil szervezetet és győzhet meg másokat a csatlakozás előnyeiről, másrészt ez esetben a saját lelkiismeretével kellene elszámolnia. Hozzáteszem, ilyen próbálkozás is volt már, több is…

Fotó: Sziget Archív