Előtted van a kép, ahogy bámulod az eget, kezedben üres kólás doboz és már mindened ragad az extrém fényvédő faktoros naptejtől? Most lehet, hogy nem emlékszel, mert annyira kómás voltál jódolgodban, de állt ott egy Dj a homokban nem messze a kókuszárustól. Ő volt Razoof azaz Uwe lehr, aki most egy mix erejéig felidézi a nyár gondtalan, pálmafás óráit, pont úgy ahogy ott a forró homokban tette.
Köln ahhoz képest hogy füstös gyárvárosként indult, hála a Can, Kraftwerk, Stockhausen triónak, valamint a legendás Klaus Schulze-nek, a település elektronikus zenei epicentrumként is beépült a köztudatba.Razoof is innen indult még a nyolcvanas években. Akkoriban csak dobokra koncentrált és a legkülönbözőbb rock, világzenei, jazz és hip hop csapatokban felelt a dobszekcióért. Kicsit később, a kilencvenes években, már a Gentleman dub-reggae zenekarával kollaborált, dolgozott együtt Klaus Schulze mesterrel és George Solar-ral akivel azóta is együtt építik a Solar Moon név alatt futó dub-kollektívát. Sőt 2000-ben megalapította a Nesta Recordings nevű kiadóját ahol hasonszőrű barátai mellett saját produceri munkái is megjelennek.
A Dj-zés pedig a legfrissebb szerelme, bár ’92 óta már megszámlálhatatlanul sok dancehall-reggae és old school hip hop lemez fordult meg lemezjátszóin. Mára lounge-os irányba elektronizálódott ízlése, de a dobok iránti ősi rajongása sosem fog eltűnni. A Sunset at Blue Bar Formentera című mix rezidens klubjába készült a spanyol Formentera szigeten, ahol közvetlenül a tengerparton hetrengve chillezhet minden arra révedő.
Tracklist:
1. Donde el mar abraza la tierra (feat. Sunnie & Ismael Diallo) - Razoof 2. Goodbye to the City (feat. Jazzmin) - Dubspeedkilla 3. Beside the light - Dunkelziffer 4. No Meat - Jah Batta 5. Blessing - Luciano 6. Dub on the beach (feat. Tom Dams) - Razoof 7. Peacetime - Groove Corperation 8. Running from love (feat. ADL) - Freddie Cruger 9. Khajuraho - Razoof 10. Soon - Gelka 11. Life, Love & Unity (feat. Jen & Salz) - Razoof 12. Centauri Dub - Circles & Spirals feat. Razoof 13. Le Cantique de L'Åme - Shivoham vs. No Partial - Rhythm & Sound