Calvin Harris már megint megmondja
Legutóbb Twitter profilján keresztül fenyegette meg a Brit Hanglemezgyártók Szövetségét legújabb videójának szerinte jogtalan youtube-os törlése miatt. Akkor hamar sikerült elérnie célját, igaz másnap még elnézést is kért, most azonban ismét nem bír magával, újabb headliner kinyilatkozással sokkol, azaz, hogy szerinte az underground producerek lusták – írja az egyik legjelentősebb dance magazin, a Mixmag.
A túlságosan is fiatalon befutott, és emiatt kicsit nagyszájú skót énekes producer Ready For The Weekend című kislemezének promóciós időszaka zajlik éppen, előkészülve az augusztus 10-i megjelenésre, majd az azonos címet viselő lemez is boltokba kerül hamar, augusztus 17-én, és Harris nyilatkozatai alapján az első albumhoz hasonlóan fényes fogadtatást várnak. Az I Created Disco 2007-ben sikeresen lovagolta meg az electroclash utolsó hullámait, ráadásul a lemezt Faithless és Groove Armada élő show-kat támogatva ismertethette meg a dance-re éhes tömegekkel. Most pedig már úgy gondolja, letett már annyit az asztalra, hogy kritikus szemmel forduljon a kisebb, még kevésbé befutott, vagy direkt szűkebb rétegek felé forduló producerek felé. A The Daily Record skót újságnak arról beszélt, hogy a producerek nem készítenek elég kommerciális célú zenét és emellett lusták is. Szerinte rengeteg jó underground tánczene jelenik meg naponta, amiket sohasem fognak játszani a rádiók. És azt is hozzátette, hogy jó lenne, ha a nagyobb művészek nem lennének annyira lusták, mert nagyon sokan lennének képesek igazán masszív dallamokat összehozni, és rajtuk áll, hogy életben tartsák azt a szcénát, amit létrehoztak. Úgy gondolja, hogy olyan zenét kellenek amit, nem csak az underground, hanem a mainstream világban is jól működhetnek. És a lényeg, hogy a kommerciális célú dance számok, azért vannak, hogy kapuk legyenek az elektronikus zene felé azoknak, akik csak a kommersz rádiókból tájékozódnak, és ezért van szükség rájuk, ezért kell ilyeneket is gyártani.
Talán igaza van, csak nem biztos, hogy mindig elég csak masszív zenét gyártani, sok minden más tényező is közrejátszik abban, hogy valaki olyan hype-olt név legyen mint ő, ezért kicsit leegyszerűsített a gondolatmenete, de talán pont ilyen arcokra van szükség, hogy végre megmozduljon a zeneipari állóvíz, főleg azért mert ha arról van szó, szembe is mer szállni a jogvédő vagy szabályozó szervezetekkel, a nem megfelelő rendelkezések ellen. Vagy csak egyszerűen magát védi, azok ellen, akik szerint béna a zenéje.
Related posts



