Calvin Harris a Szigeten
Időt ugyan nem sokat hagytak arra, hogy meggyőzzék a közönséget, hiszen egy gyors, órányi menetet zavartak le nagy hirtelen, azt viszont elég nagy intenzitással. Előny persze, hogy legalább így ki lehetett bírni egy literes, hideg szódával azt az elképesztő szaunát, ami a korai időpontnak, és a meleg napnyugtának köszönhetően elviselhetetlenebb volt, mint egy éjjeli partin, ahol már minden mindegy.

Calvin Harris-ről annyit illik tudni, hogy húszas évei közepén járó skót énekes, producer, aki kislemezről kislemezre hódította meg, Egyesült Királyság fókusszal a slágerlisták csúcsait. A 2007-es I Created Disco miatt máris a Faithless és a Groove Armada fellépéseit támogatta, de az igazi pop sztár státuszt a Ready For The Weekend című második stúdiólemezért kapta. Ennek a 2009-es lemeznek, ahogy a Sziget közönség szerint is, az I’m Not Alone volt a húzószáma. És tényleg, a koncert végére, erre a számra már-már végleg el-Guetta-sodott a parti, de szerencsére csak finoman súrolta a határt. És igen, pont az ilyen sláger-primitív számok miatt nem volt szimpatikus eddig Calvin Harris. A pozitív csalódást inkább a technikásabb, zenélgetősebb részei segítették, például a The Rain elég jól hangzott a soktagú zenekar tolmácsolásával. Tetszett, hogy vette a fáradtságot arra, hogy egy zenekar koordinálását is bevállalta a szólózás helyett, és így a folyamatos énekbe sem lehetett belefáradni.
Ráadásul nem volt vicces szemüveg vagy designos zakó, sőt ami mondjuk hiányosság is kicsit, vetítés se nagyon volt felfedezhető, csak egy hatalmas színpadra tolt logó jelezte ki is játszik, amolyan rocker hangulatban. Összességében szimpatikus jelenség volt a színpadon, a klipek és hírek világához képes egy másik, sokkal szerethetőbb oldalával nyomult, ami a hozzám hasonló kételkedőknek feladta a leckét rendesen.
