Nyáron leginkább a homokos strandon, hasunkat süttetve hallgatnánk a helyi rezidens, strandpapucsos DJ-ket Ibizán. Talán ilyen környezetben képzeljük el a Gelka zenék hallgatását is. Megesik, hogy az álomképtől messze egy irodában, vagy egy lakásban kényszerülünk megidézni a nyarat. A német Maxi magazin júliusi CD mellékletével, többek között a Gelka – Soon című számával igyekszik mosolyt csalni az otthon rekedt, dolgos nők arcára.
A nyolc számos downtempo válogatás összesen 200.000 példányszámmal kerül az újságárusokhoz, mint az egyik legjelentősebb német női magazin exkluzív melléklete. A Soon-ra nem véletlenül esett a választás, hiszen Ella May elszállós hangja és harmonikus, lágy dinamikájú Gelka dallamok az egyik legsikeresebb dallá emelték a 2008-ban megjelent Less Is More című albumról. Többek között a Kampengrooves 7-es számú válogatásán is helyet kapott, ahol éppen Paul Kalkbrenner Aaron című számának adja át a stafétát.
A budapesti duó már megkezdte a munkálatokat második nagylemezén, ami szintén a Wax On Recordsnál jelenik majd meg. Bővül a stúdiójuk, rengeteg élő hangszerrel dolgoznak és az elegáns vagy éppen szókimondóan vicces vokálok sem maradnak majd el. A lemez megjelenését egy turné követi majd, de addig is rengeteg válogatás lemezen futhatunk a nevükbe.
A Sony BMG-nál megjelenő Saturn Saturn áruház hivatalos válogatáslemezén 3. a sorban So Many Ways című számuk Sena-val. Ugyanennek a zenének, a Marcel féle remixe, akinek egyébként hamarosan nagylemeze is lesz a Wax On-nál, a Campari 150. születésnapja alkalmából kiadott ünnepi kiadványon kapott helyet. Find a Peace című számuk pedig unplugged verzióban szerepel a kiadójuk legújabb lemezén, ami egyébként masszívan vezeti a Juno, egyik legjelentősebb lemezbolt, elektronikus zenei listáját, az eladásokat tekintve.
Maxi Magazin:
http://maxi.wunderweib.de/
Juno lista:
http://www.junodownload.com/leftfield/charts/bestsellers/this-week/releases/
Campari – Red Passion Lounge:
http://www.sonymusic.ch/Various/Campari-Red-Passion-Lounge/P/2366950
Saturn Válogatás:
http://www.discogs.com/Various-Lounge-Edition/release/2276684
Mixek:
http://www.mixcloud.com/gelka/
Gelka Myspace